Ptuj - a hétvégi kiruccanásra tervezett város

Mint tudjuk, az energia nem vész el, csak átalakul. Nos, az az energia, amit amúgy a blogba fektetnék, egy csomó minden mássá alakul át, például kertészkedéssé, olvasássá, biciklizéssé, főzéssé... szóval mindenféle olyan tevékenységgé, amihez nem kell a gép előtt ülni. De azért teszek még egy kísérletet, hogy feltámasszam a blogot, már csak azért is, mert ha egyszer belelendülök, akkor szeretem csinálni.

Egyébként meg rájöttem valamire. Szerintem Szlovéniát direkt hétvégi kiruccanásokra tervezték. Elég kicsi, úgyhogy viszonylag gyorsan el lehet jutni az ország bármelyik sarkába, és ha ott van az ember, akkor másfél-két napig tud csinálni egy csomó mindent, hogy aztán hiányérzet nélkül hazamehessen. Még Ljubljanára is elég két nap (vagy egy hosszú hétvége, ha az ember nagyon mindent meg akar nézni). Ptuj (szép magyar nevén Potony) is ilyen hétvégi méretű kis városka, ahol mondjuk mi egy kicsit kevesebb időt töltöttünk, de így se maradt nagyon hiányérzetem a városnézéssel kapcsolatban (a kirándulás más kérdés, de azt elintéztük előtte itt, Kostanjevicában).

I sLOVEnia

Furcsán telik itt az idő. Nem csak azért, mert megint teljesen átálltam az éjszakai életre, és hajnali 2-3-ig vagyok ébren,, aztán délig alszom, hanem azért is, mert elég random, hogy mikor van tennivalónk. Néha 2-3 napig nem történik semmi, aztán pedig hirtelen eltelik 2-3 nap úgy, hogy nem is értem, hová tűnt ennyi idő. Szóval rövid beszámoló, sok kép, főleg tájakról, a pikachu ízű fagyiról meg a kötelező macska-content.

Megállt az idő

Vagyis nem állt meg, csak valahogy olyan furán telik. Hihetetlen, hogy már majdnem egy hete itt vagyok, a napok mégis inkább lassan csordogálnak. Gondolom ezt eredményezi, ha az embernek az a legnagyobb problémája, hogy milyen fagyit készítsen legközelebb, meg hogy úszni menjen délután vagy inkább biciklizni.

my magic place

Visszatérés

A viszonylag biztató januári kezdés után ez a félévem a rohanásról, kapkodásról, és mindenek előtt, az elhamarkodott döntésekről szólt. Úgyhogy eljöttem, abban a reményben, hogy a tíz hónapos várnai EVSem előtt sikerül egy kicsit rendbe tenni magamat.

Hazudnék, ha az mondanám, hogy ez egy jól átgondolt döntés volt, ugyanúgy elhamarkodtam, mint sok más fontos döntést ebben a félévben. Aminek aztán meg is lett az eredménye, újabb problémák és konfliktusok kerültek elő - ezekről most nem beszélnék, így vagy úgy, de mindegyiket sikerült megoldani.

Szóval eljöttem. Kedden érkeztem Kostanjevicába, és egy kicsit még mindig megfoghatatlan, hogy most itt leszek szeptember közepéig.

 

Gyepfelmérés az Őrségben, avagy hogyan különböztetjük meg egymástól a szibériai és a mocsári nőszirmot?

Ezt a bejegyzést több okból is fontosnak tartom megírni. Egyrészt vizsgaidőszak van, és mint tudjuk, ilyenkor minden fontosabb, mint a holnapi vizsgára történő tanulás. Másrészt nehogy már csak a külföldi utazásaim legyenek megörökítve, amikor itthon is gyönyörű helyeken járok. Harmadrészt pedig ezzel most megragadom az alkalmat, hogy írjak egy nagyon kicsit a természetvédelemről (illetve annak gyakorlati oldaláról) is.

Ezen a héten volt szerencsém négy (najó, három és fél) napot eltölteni az Őrségben, és egész nap gyepeket nézegetni. Ez több szempontból is jól jött, egyrészt így előző héten be tudtam hozni egy kicsit a lemaradásomat munka-ügyileg, és normális időbeosztásban átadni a feladatokat; másrészt nagyon jó volt kiszabadulni egy kicsit a városból, és a természetben lenni pár napot, távol az internettől meg a vizsgáktól. Meg az aggodalmaimtól. Mert most három napig csak mi nyolcan voltunk, meg a gyepek. És aki azt hiszi, hogy a gyepfelvételezés unalmas, az még nem élte át, milyen élmény orchideát találni egy mocsárréten!

imádnivaló felhők, kár, hogy nem volt nálam a felhőhatározó...

Utórezgések Szlovéniához

Az utolsó nap már nem csináltam sok mindent: meglátogattam a botanikus kertet (ahol sajnos lemerült a fényképezőm, úgyhogy nem sok képet tudtam készíteni), aztán még lógtunk egy kicsit a városban, mielőtt elindult a buszom. Szóval erről a napról már sok érdemlegeset nem tudok mondani, de azért akad még egy-két dolog, ami kimaradt az előző bejegyzésekből, de szeretném megörökíteni. Hogy mi maradt meg nekem, egy-két gondolat, néhány szó.

Az a helyzet, hogy könnyen beleszeretek helyekbe. Szlovéniába is nagyon beleszerettem, annyira, hogy már meg is van, mikor megyek vissza :)

Ciao, Ljubljana!

A mai nap megint igen hosszúra és fárasztóra sikerült, csak éppen ma nem elvarázsolt erdőkben kirándultunk, hanem Ljubljanában mászkáltunk végtelen ideig.

A reggelem nem indult túl jól. Mondhatnám, hogy azért, mert hideg volt hajnalban vagy mert a spanyolok közül valaki piszkosul horkolt, de az az igazság, hogy alapjáraton is nagyon rossz alvó vagyok (otthon pl. simán felébredek arra, ha random megreccsen a lépcső). Szóval valószínűleg mindenképpen felébredtem volna valamire, ez elkerülhetetlen velejárója annak, ha az ember bárhol tartózkodik, de főleg városban. Bár ez az utca egészen csendes. Mindenesetre utána már azért kicsit mérges voltam a spanyolokra, mert kb. két órán keresztül folyamatosan használták a fürdőt, úgyhogy esélyem se volt felöltözni...

A semmittevés napja

A mai napon leginkább két dolgot csináltam: vártam és kóboroltam. Körülbelül ilyen sorrendben. Meg rengeteget elmélkedtem, az már három. Szóval ebben a bejegyzésben kivételesen sok szöveg lesz és kevés kép.

Reggel a lányok átmentek Janával a szomszéd városba bankszámlát nyitni, hogy végre megkaphassák a zsebpénzüket (így másfél hónap után már ideje van...), ahová nyilván nem mentem velük, mert értelme sem lett volna, és kedvem se volt hozzá. Úgyhogy ott maradtam a lakásban dolgozni, mert az utóbbi pár napban csak a nagyon-SOS dolgokat intéztem, és kicsit utol akartam érni magam a munkával.

A day of hippiness

A mai nap igen hosszúra és fárasztóra sikerült. De megérte, nagyon régen éreztem magam ilyen jól :)
Reggel ugyan órára kellett kelni, de ennek kivételesen még örültem is egy kicsit, mert az ébresztő éppen egy rémálom közepébe csengett bele, amit nem igazán bántam, hogy félbeszakított. Némi ébredezés meg egy gyors reggeli után csatlakoztam a lányokhoz egy megbeszélésre a Terra Verában, ami a nem sokára indítandó permakultúrás kert tervezésére irányult.

Elvarázsolt erdőkben

Ma olyan helyeken jártunk, hogy sokszor azt hittem, csak álmodom. Reggel kicsit lassan indult a nap (délben reggeliztünk, aztán mentünk egy kört a faluban bringával, aztán hazajöttünk, mert jól itthon hagytam a memóriakártyát a fényképezőből), de aztán elindultunk egy nagyon király kis felfedező útra, és megnéztünk két erdőt is. Imádom az erdőket. Szlovénia területének pedig 58%-a erdő, legalábbis a hivatalos honlapjuk szerint, ami elég sok (Európában a harmadik legtöbb, Finnország és Svédország után). És nem is akármilyen erdők! Jó, lehet, hogy ültetettek (nem tudom, még nem néztem utána), de igazi mesebeli elvarázsolt erdők, ahol elhiszem, hogy a kanyar mögött egy kígyókirályfi vár rám, az út végén kunyhóvá varázsolt kastély áll, és a fekete harkály tényleg ismeri a minden zárat kinyitó fű lelőhelyét. Ahol azt vártam, hogy a híd alól, a föld alatti forrás kékjéből vagy a vízesésből előugrik a víziember, hogy magával vigyen a víz alatti birodalmába. Ahová a nyári napfordulókor visszajönnék páfránymagvat/-virágot keresni a holdfényben, hogy értsem az állatok beszédét.

I feel sLOVEnia

Amikor egy hónappal ezelőtt leginkább hirtelen felindulásból megvettem a jegyet Ljubljanába, nem gondoltam, hogy tényleg eljövök. Mármint nyilván az ember azért vesz buszjegyet egy másik országba, hogy aztán elmenjen, de akkor még olyan végtelenül távolinak tűnt a március 22.-e hajnali hat óra, és hát álmodozni azért sokat szoktam, úgyhogy egészen amíg el nem kezdtem összepakolni, elég álomszerűnek tűnt ez az egész kaland. Már viszonylag régóta (hat éve, te jó ég!) szeretnék eljutni Szlovéniába, de mindig közbejött valami. Igaz, az eredeti úticél a Triglav Nemzeti Park lett volna, most pedig a horvát határ mellett vagyok egy kis faluban, Kostanjevice na Krkiben, de hát valahol el kell kezdeni Szlovénia felfedezését is.

#100újélmény 2.,3.,4. Solaris, Bin-Jip és a Magyar Természettudományi Múzeum

Jó, bevallom egy kicsit csaltam a háromból kettőnél is: a Solarisra még akkor vettem a jegyet, amikor nem tudtam a kihívásról, az MTM-ben pedig már számtalanszor voltam. De hát ez van, az élmény az élmény, és később majd megmagyarázom, hogy miért nem csalás teljesen az egész :)
Mérsékelt mennyiségű szöveg pár képpel, avagy találkozásom Lemmel (újra), az elektronikus zenével és a lepkehatározó tányérral.

#100újélmény - 1. Kőszegi gerinctúra

No, hát a török élményeim elmesélése kissé félbeszakadt, és egyelőre nincs kapacitásom folytatni (de be lesznek fejezve! majd egyszer). Helyette viszont egy új feladatba vágtam a fejszémet: a Facebookon nem rég indult #100újélmény kihívást szeretném teljesíteni, mert bár most eléggé rendben megy az életem, az élménygyűjtéssel mintha leálltam volna egy kicsit, ami nem jó. Szóval a cél mostantól az, hogy minden héten legalább egy új élménnyel járuljak hozzá a lelki békémhez.

Az első bejegyzésen nem is kellett sokat gondolkodnom: P-vel négy napot töltöttünk Kőszegen (na jó, három és felet, meg egy felet Szombathelyen), és hát mi tagadás, eléggé beleszerettem ebbe a kisvárosba. A szállásunk a belvárosban volt, egész konkrétan a Jézus Szíve Templom szomszédságában (ami azért volt külön élmény, mert minden nap hajnali ötkor harangoztak először, amihez ugye kevésbé vagyunk hozzászokva). A városban viszonylag keveset sétáltunk - első nap még fáradtak voltunk, tegnap és ma pedig elég vacak idő volt -, de abból amit láttam, Kőszeget (pontosabban Kőszeg régebbi részeit, amiket láttunk), egy szóval tudnám leginkább jellemezni: cuki. De a lényeg az, hogy teljesen beleszerettem, és most nyaralót akarok venni fent a hegyen. A városban sajna nem fényképeztünk, de itt van két wikipédiás kép azok számára, akik még nem jártak arrafelé:

Jézus Szíve Templom
(forrás: Wikipédia)

+1 Darwin szobra harkállyal
(fotó by Pomsár Péter)

Fő tér
(forrás: Wikipédia)

Na, de igazából nem Kőszegről akartam írni, csak gondoltam megemlítem azt is, mint új szerelmemet. Hanem a vasárnapi gerinctúráról, ami elég hosszú volt, cserébe viszont gyönyörű.

Mersinben zöldültünk

a tengerpartra is eljutottunk

Két hónapos, igencsak félbemaradt úti beszámolómat (be fogom pótolni, ígérem!) most másik projektről szóló, frissebb beszámolóval szakítom meg. Sem téma tekintetében, sem a helyszínt illetően nem történt nagy változás: egy ötnapos találkozón vettünk részt Mersinben (kb. 60 km-re Gazianteptől), a téma a városi zöld és egészséges életmód volt. A szervezés pedig amolyan törökösen volt megoldva, ennek minden előnyével és hátrányával.

Fényképezünk és szórólapozunk

egy korábbi kép

Sok hét után ismét elmentünk fényképezni (ugye emlékszünk, hogy az eredeti terv szerint minden első héten fényképezünk, amiből aztán kiválogatjuk a jó fotókat és minden második héten kiállítást csinálunk?). Ezúttal a téma a következő volt: állatok a szemétben, ami egyébként nem lett volna rossz, ugyanis elég sokszor láttunk macskákat a szemétben kutakodni kaja után. Kutyákkal számomra meglepő módon sokkal kevesebbet találkoztunk (azért meglepő, mert stoppolás közben sokkal többet láttunk arányaiban, mint amennyivel a városban találkoztunk). Tamás szerint ennek az volt az oka, hogy tél elején összegyűjtik őket "menhelyekre", ahonnan csak tavasszal engedik ki őket, vissza az utcára. Állítólag ősszel-nyáron ott is sokkal több kutya volt, aztán egy csapásra eltűntek, szóval lehet benne valami.

Valaki magyarázza el nekem a török logikát.

A környezetvédelemről

Kalandjaim folytatódnak a február 17-i héttel.
A hétfői "information activity" azt hiszem az egész projekt mélypontja volt, és kivételesen nem csak én húztam fel magam rajta, hanem az egész csoport. Azért néha kell a változatosság.
De nyugi, nem erről fog szólni az egész bejegyzés, lesz szó megint a szír gyerekekről, csinálunk új videót (mert akkor még nem tiltották le a Youtube-ot Törökországban sem), és végre elmegyek vásárolni is a bazárba.

Egy nyugis hétvége, és egy kicsit átmegyek nyelvészbe

Ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, ugyanis a hétvégén annyira nem történt semmi, hogy még írni se tudok róla, pedig általában a semmiről is aránylag hosszan tudok értekezni. Ugyanakkor már régóta keresem az alkalmat arra, hogy egy kicsit többet írjak a török nyelvről, egy laikus magyar szemével, ez pedig remek alkalomnak kínálkozik. És mivel meglehetősen nagy nyelvi zűrzavar volt az egyesületen belül, arra is megragadom az alkalmat, hogy az itthon kevésbé ismert nyelvekről is ejtsek pár szót, amikkel sikerült megismerkednem: pár mondat a már említett arab, és a még nem említett grúz nyelvről, persze szigorúan csak az érdekesség kedvéért.

A Carlos-botrány és egyebek

Emlékeztek még Carlosra? Itt több, mint egy hónapja írtam róla, de valójában egy hét telt el azóta, hogy befogadtuk. Emlékeztetőképpen itt egy kép róla.
Hát, Carlos egy hétig volt velünk, és az eltűnése kisebbfajta botrányként pattant ki, annak ellenére, hogy azért lehetett számítani rá.
Ezen kívül: szórólapot terveztünk, áram- és internethiánnyal kellett szembenéznünk, körbemasszíroztuk egymást (megint), búcsúztattunk.

Art workshop, szír gyerekek, arab nyelvlecke és hasonló finomságok

A szerda megint nem indult túl jól, már ami a kedvemet illeti (fő a változatosság), aztán még rosszabb lett, amikor kiderült, hogy nincs reggeli. Arról nem is beszélve, hogy a kajálások közül egyedül a reggeli volt, amit igazán szerettem, akkor ugye nem volt hús, viszont volt normális sajt és nem csak az a puha, félig kenhető fajta, ami egyébként nagyon finom. Egyébként utóbbival sincs semmi bajom, de mivel itthon mindent sajttal eszem, ott eléggé hiányoltam. A kenyér meg, hát az kenyér, méghozzá elég finom, még ha vajat nem is kaptunk hozzá.
(az meg, hogy nem vettünk, nem az életképtelenség csúcsa, hanem arra az egyszerű okra vezethető vissza, hogy minden elfogyott pillanatok alatt, és senkinek nem volt kedve úgy venni hosszabb távú kajákat, hogy esetleg csak egyszer ehet belőle)

Akit érdekel, a továbbiakban többek közt egy pocsékul megszervezett art workshopról,  a reggelipénzről és az arab nyelvről lesz szó. Képekkel.

Motiválatlanság, költözködés és kaja

A következő hétfő meglehetősen borzalmasan indult, azt mondjuk nem sikerült eldöntenem, hogy azért, mert megint reggel fél héttől kezdve folyamatosan szólt a Für Elise (az egy saroknyira levő iskola csengőhangja, és mivel túl sok gyerek van és túl kevés iskola, két csoportra bontva járnak suliba a gyerekek, és az első csoport fél hétkor kezd...), vagy mert amúgy is vacakul aludtam és korán felébredtem a többiekre. Mindenesetre a délelőtt nem telt sokkal jobb hangulatban...

(vigyázat, sok szöveg, kevés kép)