Mersinben zöldültünk

a tengerpartra is eljutottunk

Két hónapos, igencsak félbemaradt úti beszámolómat (be fogom pótolni, ígérem!) most másik projektről szóló, frissebb beszámolóval szakítom meg. Sem téma tekintetében, sem a helyszínt illetően nem történt nagy változás: egy ötnapos találkozón vettünk részt Mersinben (kb. 60 km-re Gazianteptől), a téma a városi zöld és egészséges életmód volt. A szervezés pedig amolyan törökösen volt megoldva, ennek minden előnyével és hátrányával.

Fényképezünk és szórólapozunk

egy korábbi kép

Sok hét után ismét elmentünk fényképezni (ugye emlékszünk, hogy az eredeti terv szerint minden első héten fényképezünk, amiből aztán kiválogatjuk a jó fotókat és minden második héten kiállítást csinálunk?). Ezúttal a téma a következő volt: állatok a szemétben, ami egyébként nem lett volna rossz, ugyanis elég sokszor láttunk macskákat a szemétben kutakodni kaja után. Kutyákkal számomra meglepő módon sokkal kevesebbet találkoztunk (azért meglepő, mert stoppolás közben sokkal többet láttunk arányaiban, mint amennyivel a városban találkoztunk). Tamás szerint ennek az volt az oka, hogy tél elején összegyűjtik őket "menhelyekre", ahonnan csak tavasszal engedik ki őket, vissza az utcára. Állítólag ősszel-nyáron ott is sokkal több kutya volt, aztán egy csapásra eltűntek, szóval lehet benne valami.

Valaki magyarázza el nekem a török logikát.

A környezetvédelemről

Kalandjaim folytatódnak a február 17-i héttel.
A hétfői "information activity" azt hiszem az egész projekt mélypontja volt, és kivételesen nem csak én húztam fel magam rajta, hanem az egész csoport. Azért néha kell a változatosság.
De nyugi, nem erről fog szólni az egész bejegyzés, lesz szó megint a szír gyerekekről, csinálunk új videót (mert akkor még nem tiltották le a Youtube-ot Törökországban sem), és végre elmegyek vásárolni is a bazárba.

Egy nyugis hétvége, és egy kicsit átmegyek nyelvészbe

Ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, ugyanis a hétvégén annyira nem történt semmi, hogy még írni se tudok róla, pedig általában a semmiről is aránylag hosszan tudok értekezni. Ugyanakkor már régóta keresem az alkalmat arra, hogy egy kicsit többet írjak a török nyelvről, egy laikus magyar szemével, ez pedig remek alkalomnak kínálkozik. És mivel meglehetősen nagy nyelvi zűrzavar volt az egyesületen belül, arra is megragadom az alkalmat, hogy az itthon kevésbé ismert nyelvekről is ejtsek pár szót, amikkel sikerült megismerkednem: pár mondat a már említett arab, és a még nem említett grúz nyelvről, persze szigorúan csak az érdekesség kedvéért.

A Carlos-botrány és egyebek

Emlékeztek még Carlosra? Itt több, mint egy hónapja írtam róla, de valójában egy hét telt el azóta, hogy befogadtuk. Emlékeztetőképpen itt egy kép róla.
Hát, Carlos egy hétig volt velünk, és az eltűnése kisebbfajta botrányként pattant ki, annak ellenére, hogy azért lehetett számítani rá.
Ezen kívül: szórólapot terveztünk, áram- és internethiánnyal kellett szembenéznünk, körbemasszíroztuk egymást (megint), búcsúztattunk.

Art workshop, szír gyerekek, arab nyelvlecke és hasonló finomságok

A szerda megint nem indult túl jól, már ami a kedvemet illeti (fő a változatosság), aztán még rosszabb lett, amikor kiderült, hogy nincs reggeli. Arról nem is beszélve, hogy a kajálások közül egyedül a reggeli volt, amit igazán szerettem, akkor ugye nem volt hús, viszont volt normális sajt és nem csak az a puha, félig kenhető fajta, ami egyébként nagyon finom. Egyébként utóbbival sincs semmi bajom, de mivel itthon mindent sajttal eszem, ott eléggé hiányoltam. A kenyér meg, hát az kenyér, méghozzá elég finom, még ha vajat nem is kaptunk hozzá.
(az meg, hogy nem vettünk, nem az életképtelenség csúcsa, hanem arra az egyszerű okra vezethető vissza, hogy minden elfogyott pillanatok alatt, és senkinek nem volt kedve úgy venni hosszabb távú kajákat, hogy esetleg csak egyszer ehet belőle)

Akit érdekel, a továbbiakban többek közt egy pocsékul megszervezett art workshopról,  a reggelipénzről és az arab nyelvről lesz szó. Képekkel.

Motiválatlanság, költözködés és kaja

A következő hétfő meglehetősen borzalmasan indult, azt mondjuk nem sikerült eldöntenem, hogy azért, mert megint reggel fél héttől kezdve folyamatosan szólt a Für Elise (az egy saroknyira levő iskola csengőhangja, és mivel túl sok gyerek van és túl kevés iskola, két csoportra bontva járnak suliba a gyerekek, és az első csoport fél hétkor kezd...), vagy mert amúgy is vacakul aludtam és korán felébredtem a többiekre. Mindenesetre a délelőtt nem telt sokkal jobb hangulatban...

(vigyázat, sok szöveg, kevés kép)