A day of hippiness

A mai nap igen hosszúra és fárasztóra sikerült. De megérte, nagyon régen éreztem magam ilyen jól :)
Reggel ugyan órára kellett kelni, de ennek kivételesen még örültem is egy kicsit, mert az ébresztő éppen egy rémálom közepébe csengett bele, amit nem igazán bántam, hogy félbeszakított. Némi ébredezés meg egy gyors reggeli után csatlakoztam a lányokhoz egy megbeszélésre a Terra Verában, ami a nem sokára indítandó permakultúrás kert tervezésére irányult.

Elvarázsolt erdőkben

Ma olyan helyeken jártunk, hogy sokszor azt hittem, csak álmodom. Reggel kicsit lassan indult a nap (délben reggeliztünk, aztán mentünk egy kört a faluban bringával, aztán hazajöttünk, mert jól itthon hagytam a memóriakártyát a fényképezőből), de aztán elindultunk egy nagyon király kis felfedező útra, és megnéztünk két erdőt is. Imádom az erdőket. Szlovénia területének pedig 58%-a erdő, legalábbis a hivatalos honlapjuk szerint, ami elég sok (Európában a harmadik legtöbb, Finnország és Svédország után). És nem is akármilyen erdők! Jó, lehet, hogy ültetettek (nem tudom, még nem néztem utána), de igazi mesebeli elvarázsolt erdők, ahol elhiszem, hogy a kanyar mögött egy kígyókirályfi vár rám, az út végén kunyhóvá varázsolt kastély áll, és a fekete harkály tényleg ismeri a minden zárat kinyitó fű lelőhelyét. Ahol azt vártam, hogy a híd alól, a föld alatti forrás kékjéből vagy a vízesésből előugrik a víziember, hogy magával vigyen a víz alatti birodalmába. Ahová a nyári napfordulókor visszajönnék páfránymagvat/-virágot keresni a holdfényben, hogy értsem az állatok beszédét.

I feel sLOVEnia

Amikor egy hónappal ezelőtt leginkább hirtelen felindulásból megvettem a jegyet Ljubljanába, nem gondoltam, hogy tényleg eljövök. Mármint nyilván az ember azért vesz buszjegyet egy másik országba, hogy aztán elmenjen, de akkor még olyan végtelenül távolinak tűnt a március 22.-e hajnali hat óra, és hát álmodozni azért sokat szoktam, úgyhogy egészen amíg el nem kezdtem összepakolni, elég álomszerűnek tűnt ez az egész kaland. Már viszonylag régóta (hat éve, te jó ég!) szeretnék eljutni Szlovéniába, de mindig közbejött valami. Igaz, az eredeti úticél a Triglav Nemzeti Park lett volna, most pedig a horvát határ mellett vagyok egy kis faluban, Kostanjevice na Krkiben, de hát valahol el kell kezdeni Szlovénia felfedezését is.

#100újélmény 2.,3.,4. Solaris, Bin-Jip és a Magyar Természettudományi Múzeum

Jó, bevallom egy kicsit csaltam a háromból kettőnél is: a Solarisra még akkor vettem a jegyet, amikor nem tudtam a kihívásról, az MTM-ben pedig már számtalanszor voltam. De hát ez van, az élmény az élmény, és később majd megmagyarázom, hogy miért nem csalás teljesen az egész :)
Mérsékelt mennyiségű szöveg pár képpel, avagy találkozásom Lemmel (újra), az elektronikus zenével és a lepkehatározó tányérral.

#100újélmény - 1. Kőszegi gerinctúra

No, hát a török élményeim elmesélése kissé félbeszakadt, és egyelőre nincs kapacitásom folytatni (de be lesznek fejezve! majd egyszer). Helyette viszont egy új feladatba vágtam a fejszémet: a Facebookon nem rég indult #100újélmény kihívást szeretném teljesíteni, mert bár most eléggé rendben megy az életem, az élménygyűjtéssel mintha leálltam volna egy kicsit, ami nem jó. Szóval a cél mostantól az, hogy minden héten legalább egy új élménnyel járuljak hozzá a lelki békémhez.

Az első bejegyzésen nem is kellett sokat gondolkodnom: P-vel négy napot töltöttünk Kőszegen (na jó, három és felet, meg egy felet Szombathelyen), és hát mi tagadás, eléggé beleszerettem ebbe a kisvárosba. A szállásunk a belvárosban volt, egész konkrétan a Jézus Szíve Templom szomszédságában (ami azért volt külön élmény, mert minden nap hajnali ötkor harangoztak először, amihez ugye kevésbé vagyunk hozzászokva). A városban viszonylag keveset sétáltunk - első nap még fáradtak voltunk, tegnap és ma pedig elég vacak idő volt -, de abból amit láttam, Kőszeget (pontosabban Kőszeg régebbi részeit, amiket láttunk), egy szóval tudnám leginkább jellemezni: cuki. De a lényeg az, hogy teljesen beleszerettem, és most nyaralót akarok venni fent a hegyen. A városban sajna nem fényképeztünk, de itt van két wikipédiás kép azok számára, akik még nem jártak arrafelé:

Jézus Szíve Templom
(forrás: Wikipédia)

+1 Darwin szobra harkállyal
(fotó by Pomsár Péter)

Fő tér
(forrás: Wikipédia)

Na, de igazából nem Kőszegről akartam írni, csak gondoltam megemlítem azt is, mint új szerelmemet. Hanem a vasárnapi gerinctúráról, ami elég hosszú volt, cserébe viszont gyönyörű.

Mersinben zöldültünk

a tengerpartra is eljutottunk

Két hónapos, igencsak félbemaradt úti beszámolómat (be fogom pótolni, ígérem!) most másik projektről szóló, frissebb beszámolóval szakítom meg. Sem téma tekintetében, sem a helyszínt illetően nem történt nagy változás: egy ötnapos találkozón vettünk részt Mersinben (kb. 60 km-re Gazianteptől), a téma a városi zöld és egészséges életmód volt. A szervezés pedig amolyan törökösen volt megoldva, ennek minden előnyével és hátrányával.

Fényképezünk és szórólapozunk

egy korábbi kép

Sok hét után ismét elmentünk fényképezni (ugye emlékszünk, hogy az eredeti terv szerint minden első héten fényképezünk, amiből aztán kiválogatjuk a jó fotókat és minden második héten kiállítást csinálunk?). Ezúttal a téma a következő volt: állatok a szemétben, ami egyébként nem lett volna rossz, ugyanis elég sokszor láttunk macskákat a szemétben kutakodni kaja után. Kutyákkal számomra meglepő módon sokkal kevesebbet találkoztunk (azért meglepő, mert stoppolás közben sokkal többet láttunk arányaiban, mint amennyivel a városban találkoztunk). Tamás szerint ennek az volt az oka, hogy tél elején összegyűjtik őket "menhelyekre", ahonnan csak tavasszal engedik ki őket, vissza az utcára. Állítólag ősszel-nyáron ott is sokkal több kutya volt, aztán egy csapásra eltűntek, szóval lehet benne valami.

Valaki magyarázza el nekem a török logikát.