Egy nyugis hétvége, és egy kicsit átmegyek nyelvészbe

Ez egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz, ugyanis a hétvégén annyira nem történt semmi, hogy még írni se tudok róla, pedig általában a semmiről is aránylag hosszan tudok értekezni. Ugyanakkor már régóta keresem az alkalmat arra, hogy egy kicsit többet írjak a török nyelvről, egy laikus magyar szemével, ez pedig remek alkalomnak kínálkozik. És mivel meglehetősen nagy nyelvi zűrzavar volt az egyesületen belül, arra is megragadom az alkalmat, hogy az itthon kevésbé ismert nyelvekről is ejtsek pár szót, amikkel sikerült megismerkednem: pár mondat a már említett arab, és a még nem említett grúz nyelvről, persze szigorúan csak az érdekesség kedvéért.
Nos, mint az előző bejegyzésben írtam, a hétvége mindkét napjára volt utazás betervezve - igaz, az utolsó pillanatban megváltoztattuk a sorrendet, és szombatra raktuk  harrani kiruccanást, mert az többeket is érdekelt, akik vasárnap Zeugmába/Halfetibe terveztek menni. Harranról van egy csinos kis szócikk magyarul is a Wikipédián, de a lényeg az, hogy jó régi város a szír határhoz közel, és ezt kell ott látni:

forrás: www.diyarmedia.com

forrás: www.tripadvisor.com

Na, hát én nem láttam. Ennek két oka volt, a fontosabb az, hogy hajnali kettő körül arra ébredtem, hogy iszonyatos módon görcsöl a hasam, annyira, amikor négykézláb se szívesen mászik az ember, és hányingerem is van mellé. Reggelre szerencsére jobb lett - legalább ki tudtam kászálódni az ágyból. "Szerencsére" nem én voltam az első, aki hasonló tüneteket produkált, többen is ágynak dőltek az elmúlt napokban, mindenesetre úgy döntöttem, hogy nem kockáztatok meg egy egész napos utazást, inkább pihenek (meg egyébként is esett az eső), Natiától kaptam gyógyszert meg teát, és egész nap nem csináltam semmit, csak ültem a gép előtt, és elkezdtem ezt a blogot írni (február közepén járunk egyébként, ha valaki elvesztette volna a fonalat). A vacak idő miatt egyébként csak egy csapat volt, akik eljutottak Harranig, a legtöbben megálltak Urfában, és körülnéztek ott, de volt, aki 20 km-re Harrantól fordult vissza. Ja, a nap teljesítménye pedig egyértelműen az volt, hogy megszereztem Anna kulcsát, aki hajnalban hazarepült, a saját elveszett kulcsom helyett, így nem kellett folyton kunyerálnom.

A vasárnap kicsit jobban telt, már csak azért is, mert ismét kisütött a nap. Reggel lusta voltam felkelni, úgyhogy megintcsak az egyesületben maradtam, ahelyett, hogy Helgával és Norbival mentem volna kirándulni. Addig aludhattam volna, ameddig akarok, csakhogy a törökök ezt a napot választották arra, hogy a kisbuszt kivarázsolják a hátsó udvarról, méghozzá nem sokkal 11 után fogtak neki.

A kisbuszról annyit kell tudni, hogy normális kisbusz méretű, én egyszer sem utaztam benne, mert végig üzemen kívül volt, de török módra így ránézésre legalább 20 ember elfér benne, ami azt jelenti, hogy 12-13 normálisan is. Ezt a járművet sikerült valamikor, talán tél elején, benavigálni a hátsó udvarra, nagyjából egy óra alatt, legalábbis az elbeszélések alapján. A távolság kb. 20 méter, de van benne két éles kanyar, két lépcsőfok, és az egész út legfeljebb fél méterrel szélesebb magánál a busznál. Talán nem meglepő, ha elárulom, hogy a benavigálás végeredménye az lett, hogy a hátsó lépcső betonkorlátjának aljából eltört egy 30-40 centis darab, amikor bevették az utolsó kanyart...

A kinavigálás úgy tűnik, hogy egyszerűbb volt (meg a lépcsőre se kellett már annyira figyelni), ugyanis alig 30 perc alatt lezavarták. Mondjuk azért meglátszott az udvaron: az alagsor előtti betonborítás nagyjából másfél-két méteren feltört, miközben próbálták kierőltetni a kocsit a kapu felé vezető kanyaron...

Szóval nekem ez volt a nap izgalma, de mint utólag megtudtam, Helgáék sem unatkoztam, ugyanis bevitték őket az osmaniye-i rendőrségre, mégpedig terrorizmus vádjával. Ezen utólag mindenki hülyére röhögte magát. Mint kiderült, akadt egy kis félreértés, ugyanis a falu, amit megcéloztak, korábban valóban terrorcselekmény helyszíne volt, és most lezárt területnek számít, csakhogy erről Norbiék nem tudtak... persze aztán sikerült tisztázni a félreértést (a rendőr még Ayhant is felhívta, hogy épségben hazaértek-e), de a hegyekbe nem jutottak el.

Hát ennyit a hétvégéről, következzenek a nyelvek!
A török nyelvről már írtam egy kicsit a blog elején, szóval nem biztos, hogy sok újdonság lesz, de azért próbálkozom.

innen a kép: www.bevezetem.hu

 Szóval, a török nyelv hangjai nagyrészt a magyarban is megtalálhatóak, úgyhogy a kiejtés pofonegyszerű (legalábbis nekünk, de a grúzok nagyon megszenvedtek például az ö és az ü hanggal). Két hang van, ami elsőre kissé furcsának tűnhet, az egyik az ı betűvel ( mi csak  Turkish i-nak neveztük) jelölt hang, amit nagyjából úgy kell kimondani, mintha e-re nyitott szájjal ö-t (vagy u-t) akarnánk mondani. A másik pedig a ğ, amit általában nem is kell kiejteni, csak megnyújtja az utána következő magánhangzót (így lesz az i-ből í, az u-ból ú, stb.). Amikor mégis ki kell ejteni, akkor egy nem túlságosan megnyomott j lesz belőle.

Az írás is egy kicsit különböző: a mi s-ünket ş-nek írják, míg a sima s-t sz-nek kell ejteni. Ez kevésbé zavaró - aki tanult angolul (vagy nagyjából bármelyik germán nyelven), az hozzá van szokva. Engem viszont jó sokáig megzavart, hogy a magyar c-t dzs-nek kell ejteni, és a cs-t írják ç-nek.
Kicsit érthetőbben, a török ábécé, kiejtéssel:
a-a
b-b
c-dzs
ç-cs
d-d
e-e
f-f
g-g
ğ-(nyújtja az utána álló magánhangzót/néha j)
h-h
i-i
ı-ı
j-j
k-k
l-l
m-m
n-n
o-o
ö-ö
p-p
r-r
s-sz
ş-s t-t
u-u
ü-ü
v-v
y-j
z-z 

Szóval mint látjuk, azért nem egy nagy ördöngösség megtanulni a kiejtést. A nyelvtan kicsit nehezebb feladat, de a török ugyanolyan szépen agglutináló nyelv, magánhangzó-harmóniával, aminek mi, magyarok örülünk, a többiek, akik törökül tanulnak, annyira nem. Mi azért örülünk, mert ha nem figyeltünk oda nyelvtanórán a magas és mély hangrendű hangokra, akkor is sokkal egyszerűbb, mint szerencsétlen olaszoknak/egyiptomiaknak/ukránoknak/spanyoloknak/stb., akik még csak soha nem is hallottak ilyenről, és nem értik, hogy mi a fenéért változnak a ragok. Ezt tapasztalatból mondom, de meg lehet cáfolni, ha valakinek más tapasztalatai vannak. Továbbá nincs hímnem/nőnem, sem határozott névelő(k), ami eleinte talán kicsit zavaró, de gyorsan hozzá lehet szokni, továbbá nincs átláthatatlan igeidő-rendszer sem (bár több igeidő van, mint a magyarban, ezt meg kell hagyni, de egy kezdő elboldogul a sima múlt-jelen-jövő szentháromsággal is), hogy akkor a hasonló szavakról már ne is beszéljünk.

Azt nem mondom, hogy szép nyelv, mert nem akarok hazudni (megsérteni se senkit, de nekem nem tetszik), de érdekesnek érdekes, és nem is túl nehéz.

a kép a Wikipédiáról

Az arab nyelvről is volt már szó a blogon, erről (még) nincs annyi tapasztalatom, hogy túlságosan hosszan értekezzek róla, szóval némileg kiegészítve ugyanazt fogom leírni.

Néhány, Tareq (és Omaima) által levezényelt arab óra után az első dolog, ami eszembe jut erről a nyelvről, hogy kiejthetetlen. Komolyan. A hangok egy része (a fenti táblázatban a h'aa', saad, daad, Taa', qaaf  névre hallgatnak) olyan torokhang, amiről európai szemmel nézve már csak azért is nehéz elhinni, hogy létezik, mert olyan torokizmokat kell összehúzni hozzá, amikről az ember nem is tudja, hogy léteznek, amíg el nem kezd arabul tanulni. Így lesz kétféle h, kétféle sz, d, t és k, de ez még nem minden, mert kétféle r is van (az egyik a "normális", pörgős, a másik pedig hátul képzett, raccsolós), és mindenféle fura átmeneti hangok, a szakkifejezést nem ismerem, de mint az angol the th-ja, vagy a szintén angol thief th-ja (végül is egy harmadik féle d  és  sz).

Arabul egyébként meglehetősen sokan beszélnek, és meg is értik egymást általában, nem úgy, mint az amerikaiak és az angolok. Ahogy már korábban is írtam, Shereen és Omaima Egyiptomból, illetve Tareq Jordániából teljesen jól megértették mind egymást, mind a szír szakácsnőket vagy Zuzut, viszont Moha marokkói arabjával egyikük se boldogult túl jól.

Aztán ugye ott van az írás, ami jobbról balra történik, és nem ám úgy, ahogy a fenti táblázatban van! Van ugyanis egy külön írott ábécé.

innen: www.anthro1200.blogspot.com

Hát valahogy így. Mássalhangzóból 3 darab van, ezeket lehet variálni tetszés szerint, kiírni csak akkor kötelező őket, ha hosszúak, egyébként, a mássalhangzók alatt/felett kapnak helyet opcionálisan, de a nem kezdők már nem írják ki őket, mert minek. Én ott még nyilván nem tartok.

Az arab folyóírás amúgy kifejezetten szép, kalligrafálni is lehet vele, nem csak úgy, mint a kínai írásjelekkel, hanem egészen másféle formában is, mint például:

forrás: www.touregyp.net

Azért ezt a kínaival nehéz lenne megcsinálni (vagy csak én nem láttam még hasonlót). forrás: www.mfa.bg Éééés végezetül pár szó a grúzról, amit tutira kevesebben ismernek, mint a törököt meg az arabot. Grúzul nem tanultam meg, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy ez már végképp kiejthetetlen számomra, ebben nem sima torokhangok vannak, hanem köpködős torokhangok, amiket ebben a youtube-videóban tudtok meghallgatni (így egyébként nem olyan durva, de összefüggő beszéd közben... hát az egy érdekes élmény): Szintén ebben a videóban láthatjátok (aki nem akarja végignézni, biztos talál rövidebbet youtube-on, de én maximalista vagyok, és ez a legjobb, amit találtam), hogy a grúzoknak (tudomásom szerint) egyik mai ábécéhez sem hasonlítható spagettiírásuk van.

Najó, abbahagyom a nyelvészkedést, és legközelebb megint projektleírós bejegyzéssel jelentkezem!