A Carlos-botrány és egyebek

Emlékeztek még Carlosra? Itt több, mint egy hónapja írtam róla, de valójában egy hét telt el azóta, hogy befogadtuk. Emlékeztetőképpen itt egy kép róla.
Hát, Carlos egy hétig volt velünk, és az eltűnése kisebbfajta botrányként pattant ki, annak ellenére, hogy azért lehetett számítani rá.
Ezen kívül: szórólapot terveztünk, áram- és internethiánnyal kellett szembenéznünk, körbemasszíroztuk egymást (megint), búcsúztattunk.

Először is: a szerdai megbeszélés után megkaptuk a pénzt a reggelire, így csütörtökön már mindenki magának szerezte be a kaját. Én 8 lírát költöttem két sajtra (egy normálisra meg egy törökre), két paradicsomra és egy kenyérre, és talán mondanom se kell, hogy aki például gabonapelyhet szokott reggelizni, az bőven tíz líra fölött költekezett, már az első nap. Ennyit erről...

A csütörtök délelőttöt szórólaptervezéssel töltöttük, mert végre-valahára Ayhan is belátta, hogy flashmob nem jó ötlet ilyen kapkodós formában. Vagy csak lusta volt, nem tudom. Mindenesetre ez egy fokkal értelmesebb elfoglaltságnak tűnt, háromfős csapatokba voltunk osztva, én Helgával és Charles-szal dolgoztam együtt, és nagyon király kis szórólapot terveztünk, de persze az "aki hangosabb, annak van igaza"-elv megint működött, úgyhogy csak egy fél oldalt sikerült kiharcolnom a végleges megoldáson, amin a mi ötletünk lett volna felhasználva, de azt is csak elméletben, mert a kinyomtatott verzión nem volt rajta. Amúgy az lett volna, hogy ilyen "Tudtad-e, hogy..." típusú kérdéseket írunk oda, figyelemfelkeltésként. Eltettem egyet a végeredményből, de perpillanat sajnos fogalmam sincs hová tettem, úgyhogy nem tudom megmutatni. Szóval megterveztük a szórólapot, de a kivitelezésig nem jutottunk el, mert "majd holnap megcsináljuk". Itt éreztem úgy, hogy minden maradék motivációm elszállt a projektet illetően.

Arról nem is beszélve, hogy a változatosság kedvéért nem csak az internet szállt el három percenként, hanem az áram is. Ez azért volt különösen bosszantó, mert a gépem aksija végleg feladta, és ha nincs áram alatt, akkor kikapcsol. És ezzel nem voltam egyedül - én nagyrészt csak interneteztem, de Mavi például rendszeresen dolgozott a gépén, és többször is volt, hogy odaveszett munkája a random áramszünetek miatt. Tudom, hogy ez tipikus first world problem, és alapesetben nem is akadtam volna fent rajta túlságosan, de így, hogy alapból folyamatosan ideges voltam egész nap, eléggé felhúzott.

ezt gondolom ismeritek, de sebaj, pont idevág

Délután szokás szerint mentünk a suliba szemetet válogatni - ez a művelet jóval egyszerűbb lett, mióta nagy betűkkel kiírtuk a dobozokra, hogy melyikbe kell dobni a műanyagot és melyikbe papírt. Persze így is volt némi keveredés, de nagyjából negyedannyi idő alatt végeztünk, mint korábban. Az is kiderült, hogy új rendszer van: a pénzből nem tancuccokat veszünk a rászoruló gyerekeknek, hanem egyhavi ebédjegyet, aminek szerintem sokkal több értelme is van. Így aztán volt időnk kimenni a parkba játszani a gyerekekkel, akik most nem voltak olyan sokan, főleg törökök jöttek, a végén pedig szétosztottuk az édességeket, amik még Gergő költözéséből maradtak, és nekik akarta adni őket.

A török óra szerencsére elmaradt - az előző napi tanár végtelenül unalmas előadása cseppet sem hiányzott senkinek, Süleyman pedig órán volt (egyébként mint kiderült, csak délután kellett bemennie minden nap, én is ilyen egyetemre akarok járni, helló). Ez persze nem jelenti azt, hogy nem történt semmi. Én mondjuk leginkább zenét hallgattam meg próbáltam vírust irtani a gépen, több-kevesebb sikerrel, meg persze megint volt egy Unós csapat. Kitaláltuk a hétvégi útitervet (szombatra kirándulást terveztünk a hegyekbe, egy Küşne nevű faluba Norbival és Helgával, vasárnap pedig Harranba szerettünk volna menni, ahol a világ legrégibb egyeteme található.

(Törökországban minden második városban a világ legrégibb valamije van, mellesleg)

Utána kilenc felé megérkezett Bori, akiről csak annyit tudtam, hogy ő "a másik Bori", illetve hogy "magyar Bori", de ez mondjuk rólam is elmondható, úgyhogy sokkal okosabb nem lettem tőle. Mindenesetre beszélgettünk egy jó, néhány megszakítással, amikor Bori felszívódott, mint a törökök szoktak néha, de tök jó volt. Nem csak magyarul beszélni, amire nekem ugye szerencsére viszonylag sok lehetőségem volt, hanem új emberrel megismerkedni, meg ilyenek. Később jött egyébként Gergő is megint, akivel megint éjszakába nyúló beszélgetést folytattunk, többek közt a padlizsánról). Ennek akkor szakadt vége, amikor éjfél körül megérkezett Norbi vacsorázni, illetve Natia is előkerült valahonnan. Megint körbemasszíroztuk egymást, és megint megkaptam, hogy túl kicsi/vékony vagyok, nem lehet rendesen megmasszírozni a vállamat és túlságosan kiállnak a kulcscsontjaim, szóval csupa önbizalomnövelő dolgot hallgathattam közben, de azért jó volt.

És akkor jöjjön a címadó esemény. Sandro mondta valamikor este, hogy elvitték a yardra. Először nem is értettem, mi van, annyira hozzászoktam a kutyához. Persze az nem tetszett, hogy nem takarítottak fel utána, és bűzlött az egész alagsor, de ez nyilván nem a kutya hibája volt. Ezen kívül szerdán elkezdődött a kertbeszoktatása, éjszaka már kint is aludt (ami ugyan nem tetszett neki, meg folyton nyüszögött, de azért aránylag hamar elfogadta, hogy ez van), reggel ott csóválta a farkát, és azt is felfogta, hogy fent nem szabad bejönnie, leült szépen az ajtó előtt, és nézett okosan. És a kapun se ment ki, hiába hagyták nyitva...

Na, ennyit az előzményekről. Szóval, Sandro mondta, hogy a két török, akik idehozták, délután jöttek érte, és elvitték. Ezen nyilván mindenki fennakadt, de a lányok (Natián kívül) nem igazán kötődtek Carloshoz, így főleg Szabi és Sandro húzta fel magát, és közölték, hogy ha nem kerül vissza a kutya, abból balhé lesz. A másnapi heti értékelőn volt is visszhangja ennek az egésznek: Ayhan először arról próbált meggyőzni minket, hogy a kutyának nem volt itt jó, mert túl sokan voltunk körülötte, de mondjuk az, hogy nem ment ki a kapun, amikor nyitva marad, eléggé ellentmond ennek. Amikor ezt közöltem vele, azzal jött, hogy a két csávó megkérte, hogy két hétig hadd maradjon itt a kutya, de ő "elfelejtette" mondani nekünk. Ez pedig szimpla hazugság, mert Carlos csak egy hetet volt velünk, és a törököknek fogalmuk sem volt róla, hogy kié a kutya (ahogy erre Sandro fel is hívta a figyelmet), szóval elég egyértelmű volt, hogy a GEGED-vezetőség intézte így az egészet, de ez láthatóan rajtam kívül nem nagyon esett le másnak. Mindenesetre Carlos nem került vissza hozzánk.

Pénteken a szokásosnál is szarabbul keltem. Ayhan megint késett, így egyedül kezdtünk takarítani, kicsit foghíjasan, ugyanis Natia, Sandro és Szabi még mindig betegek voltak, és inkább aludtak (mondjuk teljesen meg tudom érteni őket). Mi Helgával gyorsan kipucoltuk az étkezőt, szerencsére nem volt nagyon dzsuvás, mert hét közben is volt valamennyi takarítás.

török csokikrémmel töltött keksz, a török édességek amúgy nagyon királyságosak

Az ebéd spenótszósz volt rizzsel, meg saláta. A többiek hisztiztek a sok rizs miatt, én inkább örültem neki, mert egyrészt valami változatosság, másrészt meg a krumplit sokkal kevésbé szeretem. Vacsorára egyébként paradicsomos hal volt, meg paradicsomos krumpli, azzal bezzeg nem volt bajuk. Délután már nem nagyon történt semmi érdekes, elemet vettem a fényképező meg kekszet, amiért szabályosan letámadtak az alagsorban, hogy look, look, she has food!, úgyhogy a többi kekszet okosan nem mutattam meg nekik. Este pedig elbúcsúztattuk Charles-t, aki amúgy csütörtök este közölte, hogy hazamegy, amint lehetséges, amin mindenki nagyon meglepődött.