Visszatérés

A viszonylag biztató januári kezdés után ez a félévem a rohanásról, kapkodásról, és mindenek előtt, az elhamarkodott döntésekről szólt. Úgyhogy eljöttem, abban a reményben, hogy a tíz hónapos várnai EVSem előtt sikerül egy kicsit rendbe tenni magamat.

Hazudnék, ha az mondanám, hogy ez egy jól átgondolt döntés volt, ugyanúgy elhamarkodtam, mint sok más fontos döntést ebben a félévben. Aminek aztán meg is lett az eredménye, újabb problémák és konfliktusok kerültek elő - ezekről most nem beszélnék, így vagy úgy, de mindegyiket sikerült megoldani.

Szóval eljöttem. Kedden érkeztem Kostanjevicába, és egy kicsit még mindig megfoghatatlan, hogy most itt leszek szeptember közepéig.

 

Az indulás kicsit rohanósra sikeredett - hétfő este hétre érkeztem haza a TERMIK táborból, aztán egy rapid pakolás és alvás után kedd reggel a 7.35-ös vonattal már indultam is a Déli felé. A ljubljanai vonaton némi fejetlenség uralkodott, ugyanis a MÁV jó szokásához híven elfelejtette tájékoztatni a belföldön utazókat arról, hogy a külföldieknek bizony jár a helyjegy. Végül aztán lenyugodtak a kedélyek, és az utazás nagy részét alvással, illetve olvasással töltöttem. A fülkében utazó 3 ír lány, illetve egy amerikai és egy francia srác szintén hasonlóan töltötték az időt, aminek meglehetősen örültem, mert ha mondjuk a szomszéd fülkében (meg a folyosón) partizó fiúkkal kerültem volna egybe, akkor lehet megőrülök, mire Ljubljanába érünk. A vonatút szlovén része egyébként gyönyörű volt, ilyen tájakon szerintem bármennyi időt el tudnék tölteni vonatozgatással.

Mivel a vonat remekül időzítve, 3 perccel az utolsó busz indulása után érkezett be (tegyük azért hozzá, hogy 16.43-kor, tehát nem egy elképesztően lehetetlen időpontban), nem volt egyszerű eljutni Kostanjevicáig. Szerencsére Fanni is épp a városban volt, úgyhogy nem nekem kellett kitalálni, hogy jussak el idáig. Eredetileg telekocsizni akartunk, de nem volt szerencsénk, úgyhogy első körben elmentünk Krškoig vonattal (újabb gyönyörű tájak), aztán pedig elstoppoltunk Kostanjevicáig.

Összesen egy túrazsákkal, egy oldaltáskával és egy kis hátizsákkal érkeztem. Ruhákon kívül szinte semmit nem hoztam magammal - laptop, telefon, e-olvasó, 4 könyv, zsonglőrlabdák, legyező, Rubik-kocka, 3 körömlakk, szappan, esernyő, fésű, 2 plüssfarkas (ha már a többi nem fért be :D), törülköző, meg némi kaja az útra. Ja, meg a jógamatracom. Nyilván nem hagytam otthon semmit, ami nélkül nem bírom ki szeptemberig, de akkor is furcsa ilyen kevés cuccal lenni. Főleg hogy éppen csak elköltöztem az albérletből, ahol több, mint egy évig laktam, és agy rengeteg cuccom halmozódott fel.

Aztán most jönnek a mindennapi kihívások: napi rutint kialakítani, hogy ne egész nap csak dögöljek az ágyban, megtanulni szlovénul vásárolni (hiába beszélnek itt elég sokan angolul, azért hasznos tudni a kajaneveket szlovénul), a szlovén nyelvvel kapcsolatban nincsenek illúzióim, de azért egy kicsit jó lenne megtanulni. Meg ilyenek. Az első vásárláson már túlestem, kicsit sokáig tartott, de tök büszke vagyok magamra, mert sikerült tojásmentes spagettit és pálmaolaj-mentes müzlit (!!!) venni elsőre.

A lakásban van egy náthás vérmacska, meg egy szuper társas, amiből a különböző gyógynövényeket lehet megtanulni. Tegnap volt szlovén óra, aztán elmentünk virágot locsolni, este pedig csináltam a cicának kaparófával egybekötött játékot. De főleg nyugi van, ami jó, mert már nagyon szükségem volt rá.
 

itt persze olyan, mintha cuki lenne, de már két nap után teli vagyok karmolásokkal

még több cuki macska-content

Ma pedig elmentem bringázni egy kicsit. Eltekertem a szomszéd faluig (Slinovce), aztán pedig a galériához, és onnan jöttem vissza. Kicsit olyan érzésem van még mindig, mint amikor tavasszal voltam itt: mintha egy mesében lennék. Mesébe illőek a dombok, a kukoricaföldek, a Krka folyó a partját szegélyező nyarakkal, az útmenti katángos-iglicés virágsáv, a Slinovce határában levő kis tölgyes, amin átgurultam, hogy megnézzem a folyópartot. Mesébe illőek a hínarasok, a sávos szitakötők, a kostanjevicai hidak, a tövisszúró gébics a galéria felé vezető úton, és az őzgida is, ami tőlem tíz méterre pattant fel az út mellől, és futott ki a rétre. Leeresztettem, náthás vagyok és fáj a fejem, az egész testem teli van elvakart és friss szúnyogcsípésekkel, de még mindig félek egy picit, hogy csak álmodom.

Krka