A mai nap igen hosszúra és fárasztóra sikerült. De megérte, nagyon régen éreztem magam ilyen jól :)Reggel ugyan órára kellett kelni, de ennek kivételesen még örültem is egy kicsit, mert az ébresztő éppen egy rémálom közepébe csengett bele, amit nem igazán bántam, hogy félbeszakított. Némi ébredezés meg egy gyors reggeli után csatlakoztam a lányokhoz egy megbeszélésre a Terra Verában, ami a nem sokára indítandó permakultúrás kert tervezésére irányult.
Ehhez a megbeszéléshez sajnos nem sokat tudtám hozzászólni, ugyanis se a permakultúrához nem értek, sem a szervezet terveiben nem vagyok otthon, de érdekes volt hallgatni. Meg az is tök jó, mindenki olyan lelkes itt, legszívesebben itt maradnék még pár hónapot én is :)
Utána kicsit leült a dolog, és bár a többiek kicsit chillelni akartak inkább, olyan szépen sütött a nap, hogy én nem bírtam egy helyben maradni, úgyhogy visszajöttem a lakáshoz egy bringáért, és visszatekertem a barlanghoz, ahol feljebb mentem a turistaúton, amin tegnap csak egy-két kanyar erejéig merészkedtem. Semmit nem vesztett a varázsából a hely, sőt! Mára már teljesen kinyíltak a szellőrózsák, meg a kakasmandikók is (szóval tényleg azok voltak, csak tegnap a lefelé konyuló szirmok megtévesztettek egy kicsit). Nem mentem most se nagyon messzire, csak feljebb egy kicsit a hegyen, ahol megint csak házak voltak. Szerintem simán ellennék napokig az erdőben, de nem akartam sem eltévedni, sem szívbajt hozni a többiekre azzal, hogy nem megyek vissza, úgyhogy csak körbenéztem egy kicsit, hátha találok valahol elvarázsolt kunyhót, erdei tündért vagy békakirályfit, de sajnos ezek nélkül kellett visszatérnem ebédelni.
Amúgy Kostanjevicáról még annyit, hogy Szlovénia egyetlen települése, ami szigetre épült. Persze nem teljesen, mára már kinőtte a szigetet és körülötte is vannak házak, de nagyon cuki kis hely az egész. És a folyó színe és egész elképesztően kék, nem olyan piszkos szürke, mint sokszor a nagy folyóké.
Ebédre utána pitypangos krumplisalátát ettünk (ami utána az egész napunkat megihlette, de erről majd később). Jana szerint errefelé az emberek rendszeresen csinálnak salátát a pitypanglevélből, és nem volt rossz, szóval nem is értem, hogy otthon mi miért nem csináljuk gyakrabban. Szóval ettük a pitypangsalátát, és közben forradalmi dalokat hallgattunk Youtube-on, majdnem hippinek éreztem magam...
Ebéd Ines elvonult befejezni az esti portugálos előadását, mi pedig Fannival ismét bringára pattantunk, és Fanni megmutatott nekem egy újabb csodálatos helyet (komolyan, egyik ámulatból a másikba esem, hogy mennyire király dolgok vannak itt). Sajnálom, hogy csak ilyen kevés időt tudok itt tölteni, annak viszont örülök, hogy egyáltalán nem kellett csalódnom az elvárásaimban, sőt :) Ezúttal a Božidar Jakac Galériát néztük meg, ami eredetileg egy apátság volt, most pedig képzőművészeti központ. Zárva volt, úgyhogy a benti kiállítást nem néztük meg (nem baj, kell valami legközelebbre is maradjon :)), viszont a kertben meg a környéken, de főleg látótávolságon belül, rengeteg szobor van, főleg fából faragva, amiket itt készítettek. Vannak köztük nagyon szépek meg olyanok is, amiket kevésbé értettem, de nagyon hangulatos az egész!
Felbátorodva a pitypangsalátán nekiálltunk egyéb ehető növényeket gyűjteni a galéria kertjében. Mivel zacskó egyikünknél se volt, az esernyőm tokjába szedtük a tyúkhúrt, ibolyát, százszorszépet, piros árvacsalánt, lóherét, kankalint illetve a cickafarkot, amiből nem saláta lett, hanem majd egyszer tea lesz. Nem járt arra éppen senki, ami jó is, mert elég furán néztek volna ránk, hogy ott ülünk a fű közepén, valami fura nyelven beszélgetünk, és közben százszorszépet meg tyúkhúrt szedünk egy piros esernyőtokba...
Fél hat körül aztán elindultunk visszafelé, ugyanis este hattól a könyvtárban (ami egyben városházaként és rendőrségként is funkcionál) volt Ines portugál estje. Beszélt egy kicsit a városról, ahonnan származik meg a húsvéti szokásaikról, ami elég érdekes volt, illetve tanított pár portugál kifejezést is. Utána pedig maradtunk még egy kicsit beszélgetni (vagyis én nem beszélgettem, de ott maradtam), és előkerült egy szlovénra lefordított Weöres kötet is, ami elég izgalmasan hangzik. Kár, hogy kb. annyit tudok szlovénül, hogy "jó napot" meg "köszönöm", ezeket is csak két napja. Mindenesetre izgalmasan hangzik, és tök jó, hogy itt mindenki kedves és beszél angolul (már azok közül, akikkel eddig találkoztam). Ez az egész beszélgetős est is jó hangulatban telt, tök jól éreztem magam.
Utána átmentünk a házzal szembeni bárba inni egy sört / bort, és tök jót beszélgettünk mindenféléről a lányokkal. Végül pedig hazajöttünk, és sajtos-diós kenyérrel megettük a délután szedett virágok egy részét, és meglepően finom volt (általában nem szeretem annyira salátákat). Szóval most ha hazamegyek, igyekszem majd jobban beleásni magam ebbe az ehető növényes dologba, mert elég izgalmas dolgok tudnak kijönni belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése