I feel sLOVEnia

Amikor egy hónappal ezelőtt leginkább hirtelen felindulásból megvettem a jegyet Ljubljanába, nem gondoltam, hogy tényleg eljövök. Mármint nyilván az ember azért vesz buszjegyet egy másik országba, hogy aztán elmenjen, de akkor még olyan végtelenül távolinak tűnt a március 22.-e hajnali hat óra, és hát álmodozni azért sokat szoktam, úgyhogy egészen amíg el nem kezdtem összepakolni, elég álomszerűnek tűnt ez az egész kaland. Már viszonylag régóta (hat éve, te jó ég!) szeretnék eljutni Szlovéniába, de mindig közbejött valami. Igaz, az eredeti úticél a Triglav Nemzeti Park lett volna, most pedig a horvát határ mellett vagyok egy kis faluban, Kostanjevice na Krkiben, de hát valahol el kell kezdeni Szlovénia felfedezését is.
A busz hajnali 6.15-kor indult (pontosan!) a Népligetből, úgyhogy igencsak korán (4.30-kor) kellett kipattannom az ágyból. Mint tudjuk, a koránkelés nem tartozik az erősségeim közé, de azért valahogy sikerült megoldanom, és még világosodás előtt elindulni (hogy aztán tíz percet üldögéljek a buszmegállóban). Miután sikerült meggyőznöm a buszos bácsit arról, hogy tényleg nem akarom berakni a hátizsákomat a csomagtartóba, én voltam az első, aki felszállt a buszra, úgyhogy válogathattam a helyek között. Nem mintha amúgy sok különbség lenne köztük, pláne így, hogy egyedül utaztam, de azért jó volt, hogy választhattam magamnak ülést.

A teltházas buszon egyébként öten voltunk magyarok. A többiek zömmel koreaiak meg franciák voltak, de akadt egy mexikói család, néhány horvát és szlovén nő, meg egy arab pasi is. Az utazás kicsit kevesebb, mint 8 óra volt, amiből kb. egy órát álltunk - volt két húsz perces és egy tíz perces megálló, illetve mindkét határon (magyar-horvát és horvát-szlovén) leszállítottak minket a buszról és egyesével átnézték az összes útlevelet, ami szintén eltartott egy darabig. Amúgy maga az utazás meglepő módon nem volt elviselhetetlenül hosszú, egész sokat aludtam (bár mire rendesen elaludtam volna, mindig megálltunk).

Ljubljanában Fanni kijött elém (vagyis megkeresett, bár ezúttal sikerült nem nagyon elérhetetlen helyre keverednem), majd miután megittunk egy kávét, összefutottunk Janával és a két cuki gyerekével (bár a srác állítólag féltékeny ránk, mert angolul kell beszélni velünk), akiknek megint elfelejtettem a nevét. A kislány amúgy egy tündér, folyton mosolyog és kelleti magát, nagyon cuki és barátságos gyerek :)

A következő pár órában körbejártuk Ljubljana belvárosát, és őszintén szólva nemigen tudtam betelni vele. Minden teli van biciklisekkel (meg bringákkal, egyszerűen otthagyják csak őket az utca mellett, van hogy még a vázat és a kereket se lakatolják össze), hipsterekkel meg macskakövekkel. Amúgy az alapján, amit eddig láttam belőle, leginkább a "cuki" szóval tudnám leírni a várost, de lehet, hogy a hét második felében még árnyalódni fog a kép :)

szökőkút valami EU-s épület előtt

kézműves bolt-reklám :)

tök jól használják a folyóparti teret, mindkét oldalon sétálóutca van

mindenütt cipők lógnak a villanvezetékekről

cuki folyó, cuki híd, cuki város

És elmentünk a leghipsterebb helyre, ahol az elmúlt években jártam (tényleg! még a Szimplánál is alterebb!), ami pedig a Tavarna Rog nevezetű hely. Vagyis röviden csak Rog. Régebben bringagyárként funkcionált, most pedig civilek és művészek használják. Amikor mentünk épp egy helyi menekült közösség tartott dobolós-táncolós (random) mulatságot, amibe beszálltunk egy picit (én csak nézőként, mert a tíz kilós táskám meg a fényképezőtáska sajnos sem táncolni, sem dobolni nem engedett), aztán pedig elindultunk felfedezni magát a gyárépületet, ami eszméletlen élmény volt! Mindenhol van valami festmény, graffiti (ezekből amúgy is elég sok van a városban), tornaterem, irodahelyiség, különféle installációk, festékesdobozok, stb. Van egy remek tetőterasz is, ami kevésbé biztonságos, viszont nagyon király a kilátás. Meg az egész. Áhh, szavakkal úgyse tudom visszaadni a hangulatot, képzeljétek el a Szimplát, és emeljétek négyzetre.

 

 

 

  

Aztán még kószáltunk egy kicsit a városban, megnéztük a Metelkovát (ami szintén elég alter hely, ugyanis egy börtönből kialakított közösségi tér), de arról majd csak hétvégén lesznek képek, mert már elég sötét volt mire odaértünk. Itt megvártuk, hogy Goran (Jana férje) értünk jöjjön és elhozzon minket Kostanjevicába, mivel már mind a ketten elég fáradtak voltunk a mászkáláshoz. Most pedig némi csokis mousse és keksz után végre lefekhetek aludni egy szuperkényelmes matracra :)