Ma olyan helyeken jártunk, hogy sokszor azt hittem, csak álmodom. Reggel kicsit lassan indult a nap (délben reggeliztünk, aztán mentünk egy kört a faluban bringával, aztán hazajöttünk, mert jól itthon hagytam a memóriakártyát a fényképezőből), de aztán elindultunk egy nagyon király kis felfedező útra, és megnéztünk két erdőt is. Imádom az erdőket. Szlovénia területének pedig 58%-a erdő, legalábbis a hivatalos honlapjuk szerint, ami elég sok (Európában a harmadik legtöbb, Finnország és Svédország után). És nem is akármilyen erdők! Jó, lehet, hogy ültetettek (nem tudom, még nem néztem utána), de igazi mesebeli elvarázsolt erdők, ahol elhiszem, hogy a kanyar mögött egy kígyókirályfi vár rám, az út végén kunyhóvá varázsolt kastély áll, és a fekete harkály tényleg ismeri a minden zárat kinyitó fű lelőhelyét. Ahol azt vártam, hogy a híd alól, a föld alatti forrás kékjéből vagy a vízesésből előugrik a víziember, hogy magával vigyen a víz alatti birodalmába. Ahová a nyári napfordulókor visszajönnék páfránymagvat/-virágot keresni a holdfényben, hogy értsem az állatok beszédét.
Szóval első körben eltekertünk a barlanghoz, ami ugyan csak áprilisban nyit, viszont gyönyörű helyen van. Folyik előtte egy kis patak, amin van egy kis vízesés, csodaszép mohos sziklákkal. A patak kicsit feljebb ered egy föld alatti forrásból, ami szintén csodaszép, és nagyon tiszta vize van (mint a hegyi patakoknak általában, de én akkor sem tudtam betelni vele). Csak egy kicsit akartam felmenni az ösvényen, hogy megnézzem az erdőt, de beszippantott magába a rengeteg. A fák még csak rügyeznek, de a virágok most nyílnak, csupa keltike, kankalin meg szellőrózsa az erdő alja, de találtam pár hóvirágot is (a legtöbb már elvirágzott), és rengeteg gímpáfrányt is. Meg szint rengeteg májvirágot, néhány ibolyát, egy kakasmandikót (vagy valami hasonlót) is.
Persze ide is felkészülten jöttem: hoztam magammal szlovén népmesekötetet, és a buszon elég sokat el is olvastam belőle. A mesék egy része hasonló a magyar népmesékhez (még Mátyás királyos meséjük is van :)), egy másik része pedig nagyon fura volt nekem, és nem értettem, hogy miért, mi a "baj" velük. Első körben az volt fura, hogy egy csomó mesében szerepel kígyókirálykisasszony (a kötet címadó meséje is A kígyómenyasszony), egyes mesék pedig mintha konkrétan Andrus Kivirähk új könyvéből (Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét) lettek volna átemelve. Ami ugye elvileg az észt mitológiára épül (legalábbis részben). Aztán akkor esett le, hogy mi nem stimmel, amikor az egyik mesében a nyári napfordulókor egy juhásznak páfránymag szorult a csizmájába. Akkor esett le, hogy basszus, ezzel eddig főleg balti meg skandináv mesékben találkoztam! Csak ott páfrányvirágot keresnek olyankor, nem magot, de kicsire nem adunk. Szóval igen, meglepően sok a balti/skandináv beütése a meséknek. De összességében leginkább azt tudnám mondani róluk, hogy hangulatosak. Pláne itt a szlovén erdőkben-hegyekben (ahol amúgy a nagy részük játszódik is).
Na, de vissza a kiránduláshoz. Elképesztően szép volt az erdő, a képek persze nem adják vissza teljesen azt a mesebeli hangulatot, de azért valamennyi átjön belőle :)
Az erdőjárás után tartottunk egy kis "technikai" szünetet, ami abból állt, hogy feljöttünk a lakásba, Fanni evett egy kicsit, aztán elmentünk a galériába megnézni egy kiállítást. Annyira modern volt a dolog, hogy egy iPaden keresztül kellett nézni a képeket, és egy direkt erre készített app "rárajzolta" a képekre azokat a vonalakat, amiket korábban mások rárajzoltak digitálisan.
Utána pedig elindultunk a "nagy" felfedezőútra, a Krakovo őserdőbe, de előtte még megálltunk egy kicsit Szlovénia harmadik legvastagabb fájánál, ami egy 300 éves tölgy, és az egyik falu határában álldogál. Aztán bekanyarodtunk az erdőbe, ami elképesztően hihetetlenül gyönyörű volt. Nem mentünk nagyon mélyre (nem is volt rá idő), egy kavicsos úton bringáztunk be egy darabig, aztán ahol már nagyon sáros volt, gyalog mentünk tovább. Az egyik oldalon állt a víz a fák között, és gólyahír meg mocsári boglárka nőtt a szélén, beljebb pedig különböző vízi növények nődögéltek. A másik oldalon erdei gyöngyköles és szellőrózsa virágzott, amíg csak ellát a szem, közötte pedig több helyen tavaszi tőzike nyílik. A talaj félig mocsaras, gumicsizma hiányában leginkább a fűcsomókra lépkedve tudtunk közlekedni (a bringákat persze az úton hagytuk). Kicsit beljebb gyönyörű nagy krókuszokat is találtunk. Meg egy fát, amibe szögeket vertek.
Összességében teljesen olyan az egész erdő, hogy simán el tudok benne képzelni bármilyen varázslatot, mágiát, boszorkányégetést, áldozati szertartást, tündéreket, manókat, bármit. Mintha egy másik világ lenne, ahol a kígyókirályok laknak, a szegény ember legkisebb fia elnyeri a királylány kezét, aranymadarak lopják a virágokat és a Nap a Földről választ magának szeretőt. Elképesztő élmény volt benne sétálni, biztos, hogy vissza fogok még jönni ide.
Szóval ennyi volt mára. Szívesen írnék róla bővebben, de nehéz szavakba foglalni azt a látványt, és azokat az érzéseket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése